Mórahalmi Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház

Bemutatkozás

Bemutatkozunk
A Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház összetett feladatrendszerű intézmény a homokhátság szívében, Mórahalmon, Szegedtől mindössze 25 km távolságra. Alapvető feladata a nyilvános közkönyvtári szolgáltatások nyújtása, de ezen felül közművelődési tevékenysége is van, és igyekszik minden olyan igénynek megfelelni, ami a településen jelentkezik, és ami profiljához illeszkedik. Így lett befogadó intézménye a teleháznak, DJP pontként és felnőttképzési intézményként is működik.
Bár több funkciót is ellát, mégis minden új vállalással, és fejlesztéssel ugyanazt a célt kívánja szolgálni: szeretne a település nappalija, és dolgozó szobája lenni. Egy hely, ahová jó bejönni, ahol nyugodt, barátságos környezet fogadja a betérőt, ahol megtaláljuk a kikapcsolódás, szórakozás lehetőségét, de biztosítja számunkra az önművelés lehetőségét, megtaláljuk a módját annak, hogy fejlődjünk, gyarapítsuk tudásunkat, és szükség esetén segítséget nyújt ügyes-bajos dolgaink intézésében is.
A mindennapi munka mellett mi, könyvtárosok szívesen veszünk részt a város közösségi életében, szervezünk rendezvényeket, és különféle programokat. Szívünknek kedvesek azok a kezdeményezések, amikor valamelyik partnerünkkel karöltve vehetünk részt egy adott esemény létrehozásában – legyen ez a partner szakmai, vagy a településünk egyik intézménye, szervezete. Saját programjainknak is nagy sikere van, a pozitív visszajelzések mindig örömmel töltenek el bennünket.

Mórahalmon 1950-ben alakult meg a könyvtár csekély állománnyal a Művelődési Ház helyiségében. A Gazdakör és az Iparos kör már korábban is működtetett könyvtárat, ennek a két állománynak a közös szekrényben történő elhelyezése jelentette a lakossági szolgáltatást nyújtó könyvtárat. Eredeti alapító okiratunk tanúsága szerint 1954 óta működik hivatalosan is települési könyvtárként.
A következő évtizedekben fokozatosan alakult, bővült a könyvtár befogadó tere, de a legnagyobb előrelépés 1986-ban következett be, amikor is jelenlegi helyére költözik.
Ez a könyvtár már a leendő kisvárosi elvárásoknak megfelelő külsővel és belső tartalommal rendelkezett. 1989-ben lett Mórahalom város, a könyvtár pedig városi rangra emelkedett.
1992-ben nevet is vesz fel, Tóth Menyhért mórahalmi születésű festőművész nevét, aki nem csak a festészetben, hanem az egyetemes emberi kultúra területén is kiemelkedőt alkotott, így méltó névadója lehetett egy olyan intézménynek, amely nem feszíti magát szűkös határok közé, mindig aktív, innovatív, és minden körülmények között adni szeretne.
„Kedves barátom!
Szeretném Néked átadni
Édes meséknek megmaradó ízét.
Az életed az én életem,
Az örömöm a Te örömöd legyen.
Ládd a kövek nyugalmát,
Fák csendje öntözi a lélek talaját.
A test jaját számolják valahol,
lakod már épül a valóság kertjében.”
(Tóth Menyhért)

Reméljük, hogy honlapunk elnyerte tetszését, és megtalálja azt, amiért ide látogatott. Kellemes böngészést kívánnak Önnek a mórahalmi könyvtárosok!