Tóth Menyhért

A könyvtár története

A könyvtár rövid története:

Mórahalmon 1950-ben alakult meg a községi könyvtár csekély állománnyal a Művelődési Ház helyiségében. A Gazdakör és az Iparos kör már korábban is működtetett könyvtárat, ennek a két állománynak a közös szekrényben történő elhelyezése jelentette a lakossági szolgáltatást nyújtó községi könyvtárat.
1955 a következő jelentősebb dátum, amikor a Községi Tanács veszi át a fenntartását, de továbbra is egy többfunkciójú helyiségben működik.
1963-ban kap önálló helyiséget, amely kizárólag csak könyvtári célokat szolgál, ezek a helyiségek még nem rendelkeztek külön bejárattal.
1965-től válik a könyvtár külön bejáratúvá.
A könyvtáros kezdetben tiszteletdíjért dolgozott heti két alkalommal tartott nyitva. Ezt a feladatot Szerényi Julianna óvónő látta el. 1955-ig 5 könyvtáros váltotta egymást, majd Dosztig Ferencné, őt követően pedig Ábrahám Vincéné volt a könyvtáros. Az első képzett szakember Keczeli Mészáros Dezső volt, aki a település egyéb kulturális programjaiba is bekapcsolódott, s sok olvasót nevelt az 1963-ban megnyílt Gimnázium hallgatói közül is. A mórahalmi könyvtár életében meghatározó szerepe volt.
1986 az újabb lépcsőfok: a könyvtár ekkor költözik jelenlegi helyére, amelyet a Költségvetési Üzem, Vállalkozó kőműves és sok-sok mórahalmi állampolgár közös akarata, munkája alakított a mai képére. Az építkezés 1983-ban kezdődött, de pénzhiány miatt csak 1986. augusztus 19-én vehették birtokba a mórahalmi olvasók a tágas, szép új építményt.
Ez a könyvtár már a leendő kisvárosi elvárásoknak megfelelő külsővel és belső tartalommal rendelkezett. 1989-ben lett Mórahalom város, a könyvtár pedig városi rangra emelkedik.

1992-ben nevet is vesz fel, Tóth Menyhért mórahalmi születésű festőművész nevét, aki nem csak a festészetben, hanem az egyetemes emberi kultúra területén is kiemelkedőt alkotott, így méltó névadója lehetett egy olyan intézménynek, amely ma már nem szűkíti le működését csak az írásos dokumentumok gyűjtésére, őrzésére és használatára, hanem gyűjteményében a hagyományos dokumentumok mellett ma már megjelennek a korszerű audio-vizuális dokumentumok, valamint az elektronikus adathordozók is.

Designed by: zatok