Lassan múlik a május, itt van a nyár. Sokan ballagnak, érettségiznek, diplomáznak – sokan ballagtatnak, szurkolnak, vizsgáztatnak. Mind tudjuk, hogy változás mindig nehéz, még akkor is, ha várjuk azt, amit magával hoz. S mind mások vagyunk, és másként éljük meg ezeket a változásokat. Erről szól az alábbi hasonlat, amit egy diplomaosztó ihletett. Fogadják szeretettel!

A határ

Itt állok. Gyönyörűen felöltözve, egyenes derékkal, és mosolygok. Ám, ha lehunyom a szemem, elnyűtt, poros csizmában látom magam, fáradtan, görnyedt háttal, - de mosolyogva.

Ellőttem egy világ, amit szintén furcsán észlelek: része is vagyok, meg nem is. Körülöttem olyan emberek, akikkel éveken át ugyanabban a cipőben jártunk, és holnaptól - ki tudja, találkozunk-e még.

De mindez nem fontos.

Gyermekkorom hőse - hogy elérje a célját - megmászott egy hegyet. Szárnyak nélkül, lassan kapaszkodva, minden lépésben érezve saját súlyát. Karját, lábát véresre marták a sziklák, alatta egyre ijesztőbben tátongott a mélység. Mégis átjutott. Megmászta a hegyet, hogy emberré lehessen. Én is megszenvedtem a saját szikláimat. De már nem számít sem a hegy, sem a kín, amit okozott.

Közelebb lépek az asztalhoz. Valaki megrázza a kezemet, és átadja a vékony kis könyvecskét, amelynek szigorúan fekete mellkasán büszkén ragyognak az arany betűk. De már ez sem számít.

Az a fontos, amit Tündér Lala látott maga előtt tágasan és gyönyörűen, háta mögött a heggyel: a világ.

• • •

Itt állok. Gyönyörűen felöltözve, egyenes derékkal, és kicsordul a könnyem. Ha lehunyom a szemem, könnyű, nyári ruhában látom magam, amint leszállok a buszról, túl egy csodás vakáción. És kicsordul a könnyem.

Vége.

Szeretnék még - csak egy percig! - igazán része lenni ennek a világnak, és csoportnak nevezni azt a pár embert, akik körülöttem állnak, s akik holnaptól valamennyien a saját útjukat járják.

De már nem lehet.

Hol van már az a tágas és gyönyörű világ, az a halhatatlanság és szabadság, ami mind az enyém volt! A cirógató szellő, az édes napsugár, és az a milliónyi apró kihívás, ami érdekessé tette az életet. Már nem lehet részem benne.

Közelebb lépek az asztalhoz. Valaki megrázza a kezemet, és átadja a vékony kis könyvecskét, amelynek szigorúan fekete mellkasán büszkén ragyognak az arany betűk. Örülnöm kéne neki.

De csak azt látom, azt az egyetlen utat, amerre tovább mehetek - hátam mögött a réttel - egy óriási, vad hegyet: a világot.

Könyvajánló

Szabó Magda: Tündér Lala

Szép történet másságról, felelősségvállalásról, felnőtté válásról, szeretetről. Korhatár nélkül szívből ajánlom mindenkinek!

Designed by: zatok